A szeretet, ami a partnerünkkel összeköt, egészen korán kialakul bennünk, és a szüleinktől, elsősorban az édesanyánktól sajátítjuk el. A párkapcsolatra csakis akkor állunk készen, ha bensőséges viszonyban vagyunk az édesanyánkkal, ha tejes szívvel magunkba engedünk mindent, ami tőle származik. Hasonlóképpen igaz mindez az apát illetően. Egyetlen partnerét sem képes elfogadni az, aki a szüleit elutasítja. Sok párnak okoz problémát, hogy az egyik félnek, vagy mindkettőjüknek, rendezetlen a szülőkkel való kapcsolata, hiányzik belőle a mélység, a tisztelet, a hála, az elfogadás.

Sokan úgy vélik, hogy a problémáink a szüleinktől erednek. Ha ugyanis ők jobbak lettek volna, akkor nekünk is jobb lenne. Pedig a fejlődéshez hozzátartozik, hogy a céljainkat akadályokon keresztül érjük el. Minden fejlődés akadályokon és hibákon keresztül bontakozik ki igazán. Némelyek szerint azáltal gyarapodunk, hogy kapunk, kapunk és kapunk anélkül, hogy nekünk magunknak bármit is tennünk kellene. Ezzel szemben éppen a bennünket gátló tényezők szolgálják a fejlődésünket. Javunkra válnak a szüleink hibái és mindaz, amit a gyerekkorunkban csak nagy nehézségek árán tudtunk elviselni. Ezek a terhek korántsem jelentenek hátrányt, éppen hogy lehetőséget adnak a gyarapodásra és arra, hogy erőt merítsünk a valódi életre.

Bert Hellinger, Maradandó boldogság című könyve, részlet

az A párkapcsolatokban a hűség a közös feladatokkal áll összefüggésben, főleg akkor, ha gyeremekek is vannak. Az egymásra támaszkodást, az együtt maradást jelenti és azt, hogy felnevelik a gyermekekeiket.

A hűség megkövetelése sok esetben annak a gyermekkori élménynek az egyenes folytatódása, amikor a gyermek azt akarja, hogy az anya ottmaradjon vele. A hűség megkövetelése mögött megbújó félelem éppen ugyanaz, mint amikor a gyermek attól fél, hogy az anya elhagyja. Attól kezdve a partner már nem partner, hanem anya. Ez a férfira és a nőre egyaránt érvényes. A hűség iránti követelőzés nem erősíti a kapcsolatot, hanem gyengíti.

A felnőtteknek a hűség azt jelenti: „tisztelj engem, újra és újra add bizonyságát annak, hogy megbízható társ vagy a közös céljaink felé vezető úton.” Ez erősíti a szeretetet és stabilitást nyújt. Ám ha valaki pl. azt mondja, hogy: „ha elhagysz, én végzek magammal, mert akkor már nincs értelme az életemnek.”, az azt jelenti, hogy az illető nem érti mi a lenyege a párkapcsolatnak. A pár mindkét tagja felnőtt. Nem úgy függnek egymástól, mint a gyermek függ a anyjától. Ha a kapcsolat mégis ebbe az irányba torzul, a követelőzőt általában elhagyja a partnere, mert neki így már nem jó.

Akadályozza a hűséget, ha valaki nem tud elszakadni a gyermekkori családjától. Ha pl. egy nő nem szakad el az apjától, akkor hiába van a férje, közben mégis apát keres magának és ezt sok esetben egy szeretőben találja meg. Ezt nem lehet egyszerűen cak elítélni, a kérdés az, hogy hogyan lehet rendbehozni. Azzal, hogy a nő végre elszakad az apjától és átáll az anyjához. Akkor talán nem lesz szüksége szeretőre, és teljes egészében oda tud kötődni a férjéhez. Természetesen ugyanez érvényes az olyan férfira, aki az anyjához kötődik. Azzal, hogy átáll az apjához, talán már nem lesz szüksége a feleségén kívül más nőre.

Amikor viszont egy nő a házasságban úgy viselkedik, mintha a férjének az anyja volna és nevelni akarja a férjét, olyankor könnyen előfordulhat, hogy a férj az ilyen anyaszerepet játszó feleség mellé még egy nőt keres magának. Ilyenkor a szeretője tölti be a feleség szerepét, a felesége pedig az anyjáét. Ugyanez a helyzet annál a nőnél, akinek a férje az apa szerepét játssza. Nagyon sok torzulás történhet. Nem olyan egyszerű dolog mindez, hogy valakit csak úgy hűségesnek vagy hűtlennek skatulyázzunk be, mert az élet ennél sokkal bonyolultabb. Egy külső kapcsolatnak, akár szexuális kapcsolatnak is lehet kedvező hatása a házasságra, ha az illetőnek megmarad az alapvető hűsége és kötődése az eredeti partnerhez, és az új élményét az eredeti kapcsolat gazdagítására hasznosítja.

Bert Hellinger – Gabrielle ten Hövel: Felismerni, ami van című könyve alapján